A zsánerfotó a fotográfia kezdetei óta az egyik legtöbbet fényképezett téma. Az ember a középpontban, mindennapi életének egy-egy jellemző jelenségét kidomborítva, a pillanat részeként. Kicsit portré, kicsit riportfotó, kicsit a hangulat érzékeltetése….

A zsánerkép a francia (genre) megnevezésből magyarosodott, pontos jelentése: életkép. A festészetben az élet köznapi eseményeit, jeleneteit ábrázolja, igen szoros kapcsolatban az adott történelmi helyzettel.

edző_zsánerkép_Liget Wellness

A fotóművészetben a 19. században akkor jelent meg, amikor a fejlettebb technika a mozgó jelenségek fényképezését is lehetővé tette. Ebben az időben Eugene Atget Franciaországban, Jacob Riis és Lewis Hine Amerikában a realisztikus ábrázolás igényével készített zsánerképeket, mivel azonban a fotóművészet ábrázoló eszközeinek és így a fényképek kifejezőerejének felfokozására az akkori technikai színvonal még nem adott módot, legtöbb képük csak a képhatárokkal komponált, a művészi tartalom nem juthatott kifejezésre.

Ezzel egy időben a festészetutánzó fényképészek művészi hatású képein a valóságtól elszakadt, szubjektivisztikus, idillikus hangulatok uralkodtak. Ez a szemlélet a 20. század folyamán is tovább élt (pl. Balogh Rudolf alkotásainak egy részében).
Az életkép 20. századi fejlődésében kiemelkedő szerepet játszott a Brassai képein megjelenő expresszív realizmus. A fotóművészeti zsánerkép fejlődésében egyéni stílust teremtő mondanivalójuk alapján nagy jelentőségűek Werner Bischof és Henri Cartier-Bresson realista, illetve kritikai realista életképei.
Magyarországon az 1920-as években Balogh Rudolf zsánerstílusának továbbfejlesztője és betetőzője Vadas Ernő volt.

Juhos-István-Puttó_zsánerfotó_02Manapság egyre nagyobb teret hódít ismét, és jobbnál jobb, kreatívabbnál kreatívabb portréfotók társaságában tör az élvonalra, hogy helyet foglaljon a jól kitalált CV-kben, a stílusosan felépített portfólióban és a weboldalakon, s természetesen a szociális médiát se hagyjuk ki a felsorolásból…

Ha kedvet kaptunk egy jó kis szabadtéri zsánerfotózásra, portré készítésére, íme néhány jó tanács:

A fény

Ha szabadban fotózunk, természetes fényforrásunk a nap. A Nap és az égbolt együttese ezerféleképpen tud világítani. A fény keménységét, illetve lágyságát – portréfotózás szempontjából egyik legfontosabb tulajdonságát – a fényforrás, témához viszonyított nagysága határozza meg. Minél nagyobb egy fényforrás, annál lágyabb a fénye és fordítva, minél kisebb, annál keményebb, mély árnyékokat hoz létre. Ezért egy szép és izgalmas világításhoz önmagában csak a nap fénye kivételes esetektől eltekintve általában nem elég.

commercial_Quintess_Spa_stock3_stone_massage_nlHa derült az ég, akkor a nap kicsit, pontszerű, irányított sugarai adják a megvilágítást, ezért a mély árnyékokat egy valamilyen más fényforrással vagy fényvisszaverő felülettel az objektív felől derítenünk kell. Ellenkező esetben, amikor fehér az égbolt és nem látszik a nap, akkor az egész hatalmas égbolt a fényforrásunk, ami viszont lapos, árnyékmentes világítást eredményez. Ezt úgy tudjuk ellensúlyozni, hogy egy pontszerű fényforrással emeljük ki az arc karakterét és az égboltot használjuk derítésre.

Az expozíciót mindig úgy határozzuk meg, hogy a kis felületű irányított fény legyen az erősebb (főfény) és a nagy felületű lágy fényt adó fényforrás a gyengébb (derítőfény). Természetesen, ha két külön fényforrást alkalmazunk (és abból ráadásul az egyik a nap az égbolttal), akkor azok fényének színhőmérsékletét összhangba kel hoznunk egymással, például vaku elé helyezett színes fóliaszűrőkkel.

Ha a modellünk verőfényes napsütésben ugyan, de árnyékban helyezkedik el, akkor a világítást a kék égbolt adja, ezért ezt inkább kerüljük. Ebben az esetben alanyunkat inkább háttal a napnak helyezzük el (így nem fog hunyorogni sem), és ellenfényes portrét készítsünk róla, természetesen megfelelő derítéssel. Az ellenfény szépen kiemeli és díszíti a hajkoronát. A különböző színű fényekkel világított portré általában természetellenes. Nem vonatkozik ez arra az esetre, amikor az egyik fényforrást például csak hajfényre alkalmazzuk.

commercial_QuintessMediSpa6_nlNe fényképezzünk portrét nyáron déli magas napállásnál, mert a nagyon erős fény nemcsak zavarja alanyunkat, de csúnya kemény árnyékokat hoz létre az arcon. Nincs csúnyább egy szájba lógó orrárnyéknál. Szép és egyszerű portrékat készíthetünk felkelő vagy lemenő nap fényében egyetlen derítőlap alkalmazásával is. Használjuk a direkt erre a célra gyártott drótszerű összehajtogatható derítőlapokat (pl. Lastolite). Ezeket állványra is lehet fogatni, de ha éppen nincs nálunk, akkor megkérhetünk valakit, hogy tartsa, miután beállítottuk a helyzetét.

Az eszközök

paint_work_JuditNagy_genre4_nlHa vakulámpát használunk főfénynek vagy derítőfénynek, akkor nagyon fontos, hogy annak villanását szinkronba kell hoznunk a fényképezőgépünkön beállítandó (vagy az automatika által beállított) zársebességgel. Ez nem is olyan egyszerű dolog, ha nem digitális géppel dolgozunk, ahol az érzékenységet felvételenként tudjuk változtatni. Ha filmes gépbe olyan filmet fűztünk, hogy egy későbbi felvételen gyengébb fényviszonyok mellett is tudjuk használni, akkor bizony nagyon szűk blendét kell választanunk ahhoz, hogy vakuszinkron körüli zársebességet kapjunk. Ez azzal járhat, hogy óriási lesz a mélységélesség, ami portréfényképezésnél nem kívánatos körülmény.

Ha modern tükörreflexes gépünk van, akkor a szinkronizáció rendszervaku használatakor nem probléma, az úgynevezett nagy sebességű vakuszinkron lehetővé teszi a vaku elvillanását akár 1/8000 másodperc zársebességnél is. Akinek ilyen gépe van, az a vakut a gépről levéve vezeték nélküli távirányítással is használhatja azt főfénynek vagy akár derítőernyővel állványra szerelve deríthet is vele. Az erre a célra készített ernyőkkel nagyon szép selymes fényeket tudunk modellünk arcára varázsolni. Általában fehér, ezüst- és aranyszínű fényvisszaverő felületekkel látják el őket, hogy megfelelő színhőmérsékletet tudjunk elérni velük. Korábban már említettem a mélységélesség fogalmát.

werkfotozas_WorkProjekt101Portrénál a legjobb eredményt a fényerős rövid teleobjektívekkel érhetjük el. Alanyunkat a háttértől a lehető legtávolabb helyezzük el. A legszebb portréfelvételeken csak a szemek és szempillák, valamint az ebben a síkban található hajszálak látszanak tűélesen, a háttér pedig homályba vész és elmosódottságával még jobban kiemeli az előtér élességét. Csak a hosszabb gyújtótávolság és a nagy fényerő párosítása tud a portréhoz ideálisan kicsi mélységélességet produkálni.

Akik digitális tükörreflexes kamerát használnak, azok az 1,5 illetve 1,6-os szorzó miatt most tudják igazán értékelni a filmes gépeknél a zoomok miatt már feledésbe merült, alapoptikának használt 1,4-1,8-as fényerejű 50 mm gyújtótávolságú objektíveket. Ezek most digitális vázban újra reneszánszukat élhetik és ideális portréobjektív válhat belőlük.

Merjétek kipróbálni magatokat és fényképezőtöket, jön a nyár, s jobbnál jobb portréképeket, zsánerképeket tudtok készíteni.

Forrás: Háttérképek24.hu

 

 

;

További portrét és zsánerfotót itt találsz